LEHET, HOGY GYENGE NÉHA MÉG A HANGUNK, LEHET, HOGY LÉPTÜNK MÉG BIZONYTALAN, DE INDULUNK: A SZÉPET, JÓT AKARJUK S ÉREZZÜK, HOGY HITÜNKNEK SZÁRNYA VAN

A fenti idézettel, Juhász Gyula szavaival bocsájtottak útra bennünket tanáraink a csupán fiúkból álló renitens, ámde életrevaló 4c-t mintegy 50 évvel ezelőtt. A legutóbbi 2024-es találkozásunkkor fogant meg az ötlet, hogy közös emlékeinket felelevenítsük a birtokunkban lévő képsorozatokkal, amelyek a kezdeti 70-es éveket és találkozóinkat jelenítik meg.

vfmszi

a sulink madártávlatból a jól ismert tereptárgyakkal a háttérben

Iskolánkról

Az iskolát hivatalosan 1972. június 9-én adták át, de az épületet magát már 1971. augusztus 1-jén. Előtte egy évvel jött létre az iskola igazgatósága és tantestülete, mintegy szervezetileg is kiszakadva az eddig helyet és termeket biztosító Tiszaparti Gimnáziumból. A megyeszékhely népessége ebben az időben rohamosan növekedett, egymás után épültek, illetve bővültek a különböző ipari üzemek, s ezért mindenképpen szükség volt a város szakoktatásának fejlesztésére abból a szempontból, hogy jól képzett, középvezetői feladatokat is ellátni képes diákokat adjon az iparnak - Ezek voltunk mi a 74-es 4.c osztály.

Ballagási tablónk

Az ötven évvel ezelőtti ballagó 4c osztály teljes létszámban, valamint a tanári kar a mellékelt képen. 

TABLÓ img-822093651-0001_